1/07/2012

Visszapillantó

Így január első "igazi" hétvégéjén picit visszarévedtem a múlt évre mik is a legek. Hát íme itt van 2011 nagy csalódása részemről az:

Kitűzőm
2010-ben a parlamenti választások előtt felkértek, legyek a parlamenti képviselőjelöltjük. Akkor még párton kívüliként elvállaltam. utanblogNagy kő lepotty, ezt legalább megúsztam parlamenti aktorként végigélni: Azután voltam akkora balek, hogy még be is léptem a pártjába,

és így ért véget:

"Elkerülhetetlen": bajok az LMP háza táján

2011.07.14., 17:54 2011.07.14., 17:46 818

Az LMP hétvégi kongresszusán egy gazdasági átvilágításra eredményére hivatkozva feloszlatták az LMP Fejér megyei szervezetét, a testület tagjait kizárták a pártból - mondta el az MTI-nek több érintett is. Schiffer András frakcióvezető szerint szabályosan került sor a feloszlatásra és elkerülhetetlen volt a lépés.

Zsoldos Péter, volt megyei választmányi tag az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, neki úgy tűnik, hogy a párt vezetése néhány embert szeretett volna eltávolítani az LMP-ből és akikkel nincs problémájuk, azokat később biztosan arra kérik: térjenek vissza. Hozzátette, a feloszlatást jogellenesnek tartja, mert a párt alapszabálya szerint a szavazást meg kellett volna előzze egy kongresszusi vitának is, de erre nem került sor.

Elmondása szerint már tavasszal értesültek arról, hogy vizsgálat folyik ellenük. Erről, mint mondta, úgy szereztek tudomást, hogy március környékén ki kellett volna fizetniük egy nagyobb összeget, de erre nem voltak képesek, mert addig egész évben nem kaptak pénzt a párt központjától. Amikor erre rákérdeztek, akkor kiderült, hogy eljárás folyik ellenük, ezért annak lezárultáig nem jutnak hozzá az őket megillető összegekhez. Később kaptak néhány százezer forintot, amiből rendezték a kintlévőségeiket, de tőlük viszont bekérték az európai parlamenti választások óta készül összes gazdasági kimutatásukat - közölte Zsoldos Péter. Az iratokkal kapcsolatos vizsgálatokat végül a párt etikai, illetve számvizsgáló bizottságai folytatták le és ezek alapján döntött a kongresszus. Tovább>>>>

És én még képes voltam ezekért nyakkendőt kötni Kacsintó arc

No comments:

Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.