3/25/2009

Régi ismerős

straub-dezso capt0043

Ha már Nagyanyám az előző postban szóba került, egy utcában laktak Straub Dezsővel (Pálya utca.). Kedves embernek ismertem meg és csak később derült ki a számomra, hogy színész. Nagyi állította, hogy az egyik fia neve miattam lett Péter annyira csípett. Persze ha a cerka elé kerül ettől még nem leszek elfogult, ahogy ez a rajzon is látszik.

3/24/2009

Az én nyuszim

A képen én vagyok úgy 972 körül a nyuszimmal amit húsvétra kaptam. Lehetne ez akár egy idilli kép is. Nagyon megszerettem és Ő is engem. Véget ért a tavaszi szünet majd hétvégéken voltunk együtt, mivel a Nagyinál kellet hagyni. Úgy nyár derekán járhatott,
-talán a névnapom volt- amikor az ebédkor a második fogás után, amit szokás szerint Dédnagyanyám főzött, mosolyogva adtak valami különleges ajándékot. Azzal a kísérő szöveggel, hogy szerencsét hoz.
Kezembe nyomtak egy szőrös kis valamit. Amikor kinyitottam a tenyerem, hogy szemügyre vegyem az “ajándékot”, belém hasított a rémület és a felismerés. Az Ő pici lába volt az... Ezért ültettek egyből az asztalhoz és tukmáltak belém minden falatot…
Fel sem fogták mit tettek.
-Megettem a barátomat!

Mára bő 12 éve vagyok vegetáriánus és ez volt az egyik első kavics ami elmozdult a felnőttek iránti bizalom épülete alól. Azóta is sok olyan kérdést teszek fel magamnak amit mások talán soha.
Amikor azt kérdezik, hogyan  lettem karikatúrista, lehet, hogy  innen kellene kezdenem történetet.

Rekord a képregénypiacon

Ahogy azt Cserkuti Dávid a Magyar Képregény Akadémia blogján közzétette:

Háromszáztizenhétezer kétszáz dollárért (73,7 millió forint) kelt el a Comic Connect internetes árverésén az Action Comics-sorozat első, eredetileg 10 centet kóstáló száma. Még soha nem fizettek ilyen magas összeget képregényért.
Bővebben a Stop.hu-n

3/18/2009

5 éve az Unióban

Ezzel a címmel írta ki a Magyar Kultúra Alapítvány az ez évi Karikatúra Művészeti Fesztivált. Az elmúlt pár évben valahogy úgy jött ki, hogy addig halogattam az ötleteim megrajzolását , hogy mire észbe kaptam addigra már le is telt a leadási határidő mire kihegyezem volna a cerkát.

Nos az idén végre összekaptam magam és ma lihegve és nyelvemet lógatva az utolsó pillanatban csak beestem még kapuzárás előtt az ajtón kezemben a pályaművemet lobogtatva.

3/17/2009

Régebben készült munkáim

kimmaxi

kimegyek

 viszlatmaxi

Nem kedvelem a mulatós zenét , (sőt) viszont ahhoz, hogy  cd borítót rajzoljak nem kell hallgatni. És ők sem veszik vér komolyan önmagukat így jó volt nekik dolgozni.

3/11/2009

Előkerült egy régi rajzom de az is akiről készült

Bokros

A rajz úgy 94 körül készülhetett de úgy látom a modell sem sokat változott. Olyan mint Piszkos Fred (megint kavarja) :)

3/08/2009

Illetlenség vagy sem, de elengedtem egy Galambot

Amikor még létezett Est FM, Ő is ott nyomult a rádióban. Akkoriban azzal húztam Pétert, hogy mivel mindenki csak mint szinkronszínészt és rádiószpíkert ismeri, ezért szokásomtól eltérően az arcát nem, csak a hangját fogom lerajzolni.
De mióta a Kultúrházban műsorvezető. már  az összes sznob kapásból vágja és már nem csak a hangjáról, hogy ki Ő.
Így elúszott a nagy feladat és meg lett mégis hangosítva. Csak azt sajnálom, hogy nem mint színész ítéltetett erre a sorsra. Így jár aki kultúr strichelésre adja a fejét:) 
Ez a karikatúra egyébként szintén a sorozat része, csak mivel haverról van szó, nem tudtam megállni a barna verziónál és a hangját is csak beleszíneztem.

3/06/2009

Bulvár hír az iwiw -ről

ELLOPTÁK VARRÓ DÁNIEL LAPTOPJÁT! 

2009. március 4-én a debreceni Premier Ételbárból (a színház mellett van) kb. 13 óra körül ellopták Varró Dániel laptopját, amelynek eszmei és irodalmi értéke felbecsülhetetlen, több készülő vers, műfordítás stb. volt rajta. Kérlek titeket, irodalmilag érzékeny embereket, hogy tegyétek ki minél többen ezt az üzenetet, és kedves debreceniek/környékiek, és bárhonnan való használtlaptop-kereskedők, figyeljetek kérlek, hátha meglesz! (Fujitsu Siemens márkájú)
Amúgy egy szürke Kappa-táskában volt, tudjátok, Spar-pontokért lehetett kapni ilyet, és volt benne több könyv is (A magyar verses regény és A prikolics utolsó élete + egy Cinema magazin) meg egy szintén felbecsülhetetlen értékű jegyzetfüzet.

 

Eddig a hír, és ha már többet segíteni nem tudok az ügyben akkor legalább rötyögjünk egy jót a róla készült karikatúrán. Íme:

Varró Dániel

Sorozat

Egy magyar "celeb" sorozat egyik darabja ez a karikatúra. Lesz még hasonló több is.

Csonka András 

Géza nyert és bárcsak elég lenne ennyit írni hírként

Előre bocsájtom, hogy nem szoktam az Index fórumait böngészni és ezt a jó szokásomat továbbra is meg fogom tartani.

Kiváló kollégám Halász Géza ( ZU ) díjat nyert az idei World Press Cartoon pályázaton ezzel a karikatúrájával. Amihez ezúton is gratulálok.

Halasz_Geza_teknoc

No le is csapott a hírre az Index és azonnal beindult a hozzászólásokban a jó öreg ujjat az orrlyukba, cél - tűz. 

A szakma színe java már közzé is tette, Joe már-(cius) 4. én írt róla Marabu -nál  is éppen mai aktualitás. Mindketten belinkelték az Index idevonatkozó cikkét és bár eredetileg nem akartam azért mégis megteszem, hogy elérhető legyen a cikk. Tessék mazochisták olvassatok, okuljatok :P

Ahogy azt színházi berkekben mondják, a közönséget leváltani nem lehet.  Olvasva a hozzászólásokat, megfordul az ember fejében, hogy érdemes-e egyáltalán tovább csinálni ezt a műfajt.  

Nincs az ilyesmi jó hatással lenni rám. Kezdem idehaza úgy érezni magam mint 89-90 -ben.  Amikor Bécsben járva egy-egy boltban Magyar ne lopj! kiírással találkoztam. 

 

Aki nem állt meg a fejlődésben az indexes színvonalon, annak ajánlom még ZU további munkáit a Toonpool -on is.

3/04/2009

Összecsengések

 

Üdítő foltja és nagy mestere a gag karikatúra műfajnak Marabu aki korábban már áldozatául esett firkás kedvemnek. Valójában Joenál leltem ezt a telitalálatos rajzát.  De ne szószátyárkodjam el a dolgot magáért beszél a mű:

 romasor

 

Ja és csak hogy generáljak némi körforgalmat olvassátok el  Joe   mit írt, és nála van a link Marabu blogjához. (A szemfülesebbek azért megtalálják oldalt a Magyar kollégák linkjei között is :)  

Ja ésvannak még fura össszecsengések is mert már Unió szerte annyira ismertté vált Marabu, hogy Patrick Mate pl. Spirouba bújtatva rajzolta le.

colorspirou_copyv_resize
 

Lehet, hogy önarckép és akkor tikos testvérek Robival ?!

3/01/2009

Egy igazi péladép

Mindenki más helyzetbe születik bele és Nick Vujicic éppen arra tanít mindenkit, hogy akarattal és belső tartással át törhetők a korlátok és az ember jobban kiteljesedhet a maga erejéből, mit arra a lehetőségei predesztinálnák.

Mivel a fiam is érintett (jóval kevésbé) a végtaghiányban külön is fontosnak tartom ezt a kis filmet.

Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.