-talán a névnapom volt- amikor az ebédkor a második fogás után, amit szokás szerint Dédnagyanyám főzött, mosolyogva adtak valami különleges ajándékot. Azzal a kísérő szöveggel, hogy szerencsét hoz.
Kezembe nyomtak egy szőrös kis valamit. Amikor kinyitottam a tenyerem, hogy szemügyre vegyem az “ajándékot”, belém hasított a rémület és a felismerés. Az Ő pici lába volt az... Ezért ültettek egyből az asztalhoz és tukmáltak belém minden falatot…
Fel sem fogták mit tettek.
-Megettem a barátomat!
Mára bő 12 éve vagyok vegetáriánus és ez volt az egyik első kavics ami elmozdult a felnőttek iránti bizalom épülete alól. Azóta is sok olyan kérdést teszek fel magamnak amit mások talán soha.
Amikor azt kérdezik, hogyan lettem karikatúrista, lehet, hogy innen kellene kezdenem történetet.
2 comments:
elég morbid élmény...
remélem nem veszed púderezésnek, de ez igazán jó féle poszt, ilyeneket jó olvasni, az utolsó mondat tetszik a legjobban. (amiről írtál persze az egyáltalán nem jó, remélem érted mire írtma hogy "jó")
Bocsánat, de csak most láttam meg a hozzászólásod. Én az ilyenekkel bizonytalan vagyok. Mert nem jó ha az ember ennyire kitereget. De néha kitör rajtam az idiótizmus és nem bírom megállni.
Lehet, hogy szakmai ártalom az exhibicionizmus :)
Post a Comment