12/31/2008
12/23/2008
11/30/2008
Reklámzabálók éjszakája
Maratoni 14 órás rajzoláson estünk túl Fehérvári Zsolt barátommal tegnap délután 14 órától ma hajnal 4-ig. Kissé lepukkanva keresem a betűket a billentyűzeten.
Ahogy a képeken is látszik a Feldobox volt a megrendelő.
Az volt a kérésük, hogy minden rajzon a vendég által kiválasztott élmény ajándék élvezete közben ábrázoljuk rajzainkon. Mivel kedvelem az improvizatív feladatokat, ez most sem okozott gondot. A dolgunkat egyedül az nehezítette, hogy akkora tömeg volt, hogy egy-egy rajzra csak maximum 10 perc jutott.
Ahogy sorkatonakoromban alapkiképzésen a konyha parancsnok mondta: Elvtikéim, jó mulatság férfi móka volt!
11/20/2008
Krach
11/18/2008
11/09/2008
Hollywoodoo fancsali
Akarom mondani Fun-csali .
Ez amolyan stand up comedy-sen erőltetett Angol-Magyar szóvicc, nevezzük úgy humor light. Szóval az van, hogy én ezt a Hollywoodoo nevü bandát kedvelem, annak ellenére is, hogy régi haverom Szabi is feszegeti a húrokat benne. Jut eszembe fene az orcáját, hogy csak akkor hív, ha kő neki valami. Na bosszúból nem is őt rajzoltam le, hanem azt a Trócsányit, aki amúgy is mindíg eltakarja a szinpadon. Hehe .. már hallom is, ahogy serceg a mája az irígységtől.
Gokartos party
Egy kis ízelítő a tegnap a Láng Kft és a Brembó közös rendezvényén rajzolt karikatúráimból. A helyszín pár száz méterre Hungaroringtől, Mogyoródon volt.
A Láng autóalkatrészekben míg a Brembo fékekben utazik és én meg a saját kocsimmal karika - túráztam a helyszínre így minden kerek de legalább is gördülékeny volt . Bár ez a poén meg kissé erőltetett, de hol érezze magát a karikaturista jó fejnek meg vicceskének ha nem a saját blogján :)
Szóval itt ez a két kép ízelítőnek de akit érdekel továbbiakat is láthat ide kattintva.
Amit külön kedvelek a Láng-os bulikon, hogy a rendezvényeiknek van egy alap ötlete amit a rajzokon is szeretnek ha tükröződik ezért is rajzoltam mindenkinek valami gokarttal kapcsolatos dolgot.
It is a few live party caricatures. If you want see more, click here
11/07/2008
10/28/2008
Hariclea Darclée
Korábban már írtam Román karikatúra fesztiválról melynek címe GREAT ROMANIAN PERSONALITIES IN THE WORLD GRAPHIC ART
nos ez a karikatúra is erre készült hamarosan mutatok még néhányat.
10/27/2008
10/26/2008
Belfor Party karikatúrák
A Belfor kármentesítéssel foglalkozik. Vagyis ha tűz, víz stb. kárt okoz, újra használhatóvá élhetővé varázsolják amit kell.
A rendezvény meghívottjai biztosítási alkusz cégek képviselői voltak.
Bár a biztosítási szakma és a kármentesítés sem éppen az a
gurulósan rötyögtetően vicces foglalkozás, mégis kiváló
humorérzékről és öniróniára valló lelkesedéssel néztek farkasszemet a cerkával a vendégek.
Azért akadtak néhányan akik nem járultak hozzá a róluk készült fénykép közzétételéhez, így ők kimaradnak a fotóalbumomból, de a többi rajz megtekinthető ITT!!!
More caricatures from this partyí is HERE.
10/07/2008
In memoriam Jimy
Elhunyt Jimy.
Fura egy viszony volt ez kettőnk között. A Képzőművészeti (akkor még) Főiskolán elsős voltam amikor találkoztunk Dienes Gábor osztályán, 1988-ban. Akkor még létezett az úgynevezett KMK (közveszélyes munkakerülés) és hová menekülhetett volna egy ennyire extrém figura máshova mint a "képzőre" modellnek.
Itt kapott egy igazolást, hogy alkalmazva van és napi 4-6 óra után annyi pénzt, hogy legyen volt miből festéket venni.
Ha őszinte akarok lenni igen csak magamtól elszállt ifjonc művészpalánta kissé leereszkedően figyeltem ezt a nem mindennapi jelenséget (hisz csak egy modell én meg a diák úrfi).Leesett az állam, már az első napon. Megtette azt amit soha nem gondoltam volna egyetlen modellről, sőt mestertől sem. Belenyúlt a róla készülő képembe, amíg kimentem cigit venni. Mikor visszaértem látom ,hogy ott áll az állványomnál és nem csak úgy kamuból "belefirkál". Éktelen haragra gerjedtem és elkezdtem leordítani a fejét. Amikor megláttam mit csinált meg akadt a levegő aztán csak néztem amint tépi meg kaparja a papírt és sokkal jobb lett az eredmény mint amilyennek szántam eredetileg. Ettől kezdve minden megváltozott már nem modell volt hanem mester nem a szakmai tudásával hanem a gondolkodásmódjával és látásmódjával És el kell ismerni többet tanultam tőle mint Dinesetől. Valahol Ő is hozzájárult ahhoz, hogy elfordultam a festészettől mert megmutatta a saját útját és az számomra nem ijesztő inkább rémítő volt. Ő mindent át akart élni. A Fekete Lyukban meg is ízlelte velünk együtt a "szereket". Mélyrepülései közben járt elmegyógyintézetben is és talán már a pokol bugyraiban. Volt úgy, hogy a rendőrök laposra verték és a műteremben mostuk le róla a vért de semmi és senki nem tudta valójában térdere kényszeríteni.
Nem tudom, hogy és mikor halt meg mert azóta nem találkoztunk, de mégis a barátom volt, egy olyan akivel ha bárhol bármikor találkozunk úgy tudunk beszélgetni tovább mintha öt perce váltunk volna csak el.
Jó utat Jimy és viszlát egy következő leszületésben.
Ezt a tanulmányt akkoriban készítettem róla egy beszélgetésünk kapcsán azt találtam ki, hogy annyira ellenzéki, hogy negatívban festettem meg, így a fotó negatívon lett pozitív. Valamikor a nyáron véletlen találtam rá a képre és megnéztem visszaforgatva. Ilyen lett:
10/04/2008
digitálisan festett karikatúra
Személyesen István Király keresett meg azzal hogy karikatúrára lenne szüksége. Na jó lazíts kedves pszichiáterem, tedd csak le picit még azt a kényszerzubbonyt, szóval Király István filmrendező az illető csak amikor a mail fiókomban láttam mint feladót, hát úgy nézett ki.
Most készülő filmjéhez a firkák segítségét is be akarja vetni ehhez készült ez a digitálisan festett karikatúrám. De neki nem annyira karikatúra, inkább cartoon kell így másik "finomított" karikatúrát kell rajzolni. Először arra gondoltam melegebb éghajlatra száműzöm de valamiért csak nem hagy nyugodni a film és ... félkarikatúra egymáshoz passzítása, úgy hogy lesz ennek még folytatása ...
This is a digitally painted caricature for a film project. Unfortunately according to the director it's too strong. But never mind, the situation is a bit crasy because his name is Király István which means in english translation: Stephen King :)
9/26/2008
Ramiris Partnernap
Szeptember 25.-e sátoros ünnep volt :)
Mármint kint a szabadban egy sátor oltalma alatt volt alkalmam rajzolni. De szerencsére időben szóltak, hogy mire készüljek így megtettem a szükséges óvintézkedéseket. Így szokás szerint élveztem a munkát és a hideg sem okozott gondot.
Az egyetlen dolog amire nem sikerült felkészülnöm az a dugó a volt Hungária körúton. Reggel a híradóban arról regéltek mennyire jól járható lett az út mióta átadták a körgyűrű új szakaszát. Bedőltem ...
GREAT ROMANIAN PERSONALITIES
Románia utolér, sőt le is kőröz bennünket a titok ebben szerintem az, hogy máshogy gondolkodnak és látják magukat, történlmüket és történelmük kultúrájuk szereplőit. Meghírdettek egy nemzeközi karikatúra kiállítást, melyre a legnegyobb Román személyiségekről készítendő karikatúrákat várnak a világ minden tájáról. És mondhatni dőlnek a jobbnál jobb képek a világból mindenhonnan, Joe-val szólva ez ám az országimázs.
Mihai Eminescu
A felhívás a pályázatra itt olvasható: http://www.caricatura.ro
De, figyelem lejár a pályázati határidő Okt 31-én!!!
9/24/2008
Dodó apukája blogalizálódott
Valójában a képen egy apás szülés látható, vagyis amint a kis Dodien előbújik. A meghatottságtól majdnem el is felejtettem mondani a boldog atya MARABU . A képre klattyintva máris látható Blog Lapja és rajta a további fejlemények. Ajánlom szeretettel mindekinek (kivéve a sérvben szenvedőket és az orvosilag a nevetéstől eltiltottaknak)
(My collegue) Marabu's caricature (clic to the picture to open hi's blog)
9/23/2008
Test Department
A nyolcvanas években az egyil nagy kedvencem volt és jól esettt amikor véletlen belebotlottam (tyű micsoda képzettársításokat lehetne belemagyarázni :) Sok, akkoriban ütősnek érzett film , zene, könyv okozott csalódást újra felfedezve őket mert elillant az akkori katarzis, de ez nem ilyen.
At the 80's the TD vas one of my favorite. I find this clip somvhere, but it is stil fresh.
9/20/2008
Violin
Ismét Neszmélyben a Violin Hajó fedélzetén rajzoltam, ezúttal a Baumit rendezvényén.
A szeles idő ellenére hangulatos nap volt, sokan motorcsónakkal sétacsónakáztak és a bátrabbak a drótköteles siklást is megockáztatták. A legbátrabbak pedig önmagukkal néztek szembe
a karikatúráim által. :)
9/17/2008
Fehérvár TV
Szeptember 11.-én a fehérvár Tv-ben a Farmerzseb c. magazinműsorban rajzoltam ezt a karikatúrát.
A helyzet pikantériája, hogy ez egy Zsoldos - Zsoldos rajz, vagyis Kinga névrokonom.
A műsor szerkesztője Suplicz Zsolt aki így nyujt lehetőséget a fiatal, többségében közpiskolás tini műsorvezetőjelölteknek oroszlánkörmeik próbálgatására.
Hamarosan kiteszem a műsor videóanyagát is.
Még egy kép a lányokról ezt is a stúdióban készítettem:
9/16/2008
Fényes Napok Mátészalkán
A nyíregházi Vidor Fesztivál utolsó napjai egybestek a Fényes Napokkal, így Mátészalkán is rajzoltunk két napon is Tónióval.
Azért a Fényes Napok elnevezés, mivel 1888-ban, itt kapcsolták fel az elektromos közvilágítást az országban elsőként.
Ezen a képen Pénzes Ottó barátunk viseli büntetését amiatt, hogy egy Zsoldost is hívott a "Fényre" :)
Próbáltam volna Tónióról is feltenni képet munka közben, de akkora volt a vonzereje, hogy meg sem lehetett közelíteni.
Én is elvesztem a tömegben ezért a http://www.mateszalkaonline.hu/ -n találtam magamra (és persze sok más a rendezvényen készült képre) is.
A lányoknak sem a hosszú sor, sem a karikatúrista "gonoszsága" nem szegte kedvét a modellt üléstől.
Köszönet a szervezőknek a meghívásért.
Aki pedig az idén nem került sorra, ne búslakodjon, mert jövőre ceruzavégre kerítjük és papírra fektetjük. Már csak kb. 350-et kell addig aludni :)
9/09/2008
Vidor Fesztivál epilógus
Mivel a fesztivál ideje alatt másra nem nagyon tudtam időt szakítani többre, mint pusztán képdömpinggel dokumentálni a munkát az utcai karikatúra rajzolásról. Most kigyomlálom, az előző karikatúra fotó tömkeleget. Most inkább egy beszámolóra törekszem, összefoglalva milyen is volt.
Nyíregyházán a Kossuth tér volt a központja az utcai eseményeknek.
Én most csak az utcai karikatúra rajzolásról számolok be a többi részlet kiderül a Vidor Fesztivál honlapjáról (katt )
Két helyszínen párosával rajzoltunk. Tóniót és Fehérvári Zsoltot a harmadik naptól a szél a sétálóutcából a nagy színpad mögötti térre fújta.
Joe -val mindvégig kitartottunk a frissen leburkolt és alaposan végig szökőkutazott új sétálóutcánkban.
És itt az ízelítő a rajzokból:
A többi itt készült képet is feltöltöttem egy webalbumba,
ezeket ide kattintva találhatjátok meg:
Persze az egy szubjektív válogatás amit kint hagyok a blogon és nincs is időrendbe szedve. Ha még sem lenne az albumban akit keresel annak két oka lehet az egyik, hogy nem járult hozzá, hogy lefotózzam vagy a kép nem sikerült (kezd rendetlenkedni a gépem)
Bűn lenne kihagyni két kiváló karikaturista kollégánkat
A kakukkfiókák szerepét idén is ők vállalták, vagyis hogy az un. Fotó Fogyatkozás című programban sorra lökdösik ki a fényképeket egy-egy karikatúrájukkal és ezzel nagy sikert arattak.
A Happy Art miután az idei évre szerencsésen(és remélem véglegesen) Vidor Fesztivállá visszaoperálták még jobban sikerült a múlt évinél. Hízott erősödött és naposabb lett mint valaha.
És végezetül egy kis diavetítés arról, hogyan is néz ki élőben egy karikatúra rajzolás.
A Vidor Fesztivál utolsó (pénteki -rajzolós) napján kezdődött Mátészalkán a Fényes Napok, ezen Tónióval ketten vettünk részt, de erről majd a következő cikkben.
Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.
-
Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.
-
Nagyon régen nem blogoltam és őszintén szólva meg is felejtkeztem a jó öreg blogomról. Itt az ideje ismet felvenni s fonalat. Több mint ...
-
Megkönnyebbülem.- Hogy miért? Amiatt, hogy nem okoztam maradandó lelki sérülést Tomikának amikor jól kiblogoltam. Nem volt célom am...