Nagyon jó néha elfelejteni a politikát és festeni rajzolni. Ez egy ilyen nap volt, reggel véletlen találtam rá a Balkan Beat Box nevü formációra a Youtube –on. Azóta random hallgatom és farigcsálom ezt a karikatúrát a többek szerint best of teniszezőről. Nem vagyok teniszrajongó és a neve sem mondott semmit amíg a contest miatt fel nem merült. Ettől még festeni jó, úgyis az arc mögötti ember érdekel nem, hogy mások mit gondolnak róla. Többet is mond róla a rajz mint amit le tudok írni róla, de ha már elkezdtem egy korábban egy step by step sorozatot ezt is úgy rakom ki, hogy látni lehessen hogyan alakult.
9/25/2011
SMC 20 éves party
Pénteken egy nagyon igényes a Nexus által az SMC (ipari robotika) részére szervezett partyn rajzoltunk Tónióval.
Hihetetlen a hely és a kilátás a budai hegyekre.
Lakóházakat tudnék ide elképzelni nem ipari parkot.
Berendezkedtünk a rajzoláshoz fél órával a kezdés előtt ahogy szoktuk.
Szerencsére a kipakolás és a kezdés előtt így volt egy kis időnk Tónióval beszélgetni. Ő is mindig töri a fejét, hogy lehetne valamit fejleszteni vagy a rajztechnikán, vagy a felszerelésen. Majdnem sikerült is egy új kihajtható reklámos rajzdoboz terveit lerajzolnia amikor érkezett az első modell. Ezután beindult a nagyüzem, folyamatosan szántottuk a papírt 9 órán át.
A modellek, a közönség és a magunk örömére. Mivel a hangulat is jó volt szinte repült az idő.
Csak miután összepakoltuk a felszerelést és beültem az autóba, hogy hazainduljak, éreztem meg igazán, mennyire elfáradtam. Nem szokatlan dolog ez, ilyenkor kell jobban figyelni útközben hazafelé, nehogy hibázzon az ember.
Szerencsére minden rendben is volt a hazaúton, leszámítva bankkártyás kalandomat a benzinkútnál. Valami gáz volt a terminállal, hiába volt elég pénz a kártyámon, nem volt hajlandó elfogadni. Szerencsére belementek, hogy otthagyva a telefonom zálogként a közeli Tescóban kísérletezzek tovább a kártyámmal, amit siker is koronázott, így bár valószínűleg a bank és IT szakmában többek és anyaági felmenőik is jó eséllyel erősen csuklottak, ezt az akadályt is sikerült letudni.
9/20/2011
9/16/2011
9/10/2011
Vidoros videó
Nagyon ritkán tudom megoldani, hogy rajzolás közben videóra vegyem hogyan is készül élőben a karikatúra. Ezúttal Tónióéknak hála készült egy rólam munkaközben. Mivel nem vagyok irigy megosztom:
9/04/2011
X. VIDOR 11–ben
Most éppen fordított érelemben aggódom a latin számok miatt, mint annak idején amikor a suliban Vlagyimir Iljicset 6. Leninként emlegettük az orosztanárt idegesítve vele.
Na de a lényeg, hogy idén tizedszer lepte el a sok más program mellett Nyíregyházát a karikatúra.
A Kossuth téren a nagyszínpad mellett Tónió és Fejérvári Zsolt.
A Korzó Bevásárlóközpontban Békési Joe.
Marabu,Rák Béla és Weisz Béla a gag karikatúrákat rajzolta naphosszat.
Én pedig a Kossuth tértől a Korzóhoz vezető sétáló utcában rajzoltam.
Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.
-
Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.
-
Nagyon régen nem blogoltam és őszintén szólva meg is felejtkeztem a jó öreg blogomról. Itt az ideje ismet felvenni s fonalat. Több mint ...
-
Megkönnyebbülem.- Hogy miért? Amiatt, hogy nem okoztam maradandó lelki sérülést Tomikának amikor jól kiblogoltam. Nem volt célom am...