Elhunyt Jimy.
Fura egy viszony volt ez kettőnk között. A Képzőművészeti (akkor még) Főiskolán elsős voltam amikor találkoztunk Dienes Gábor osztályán, 1988-ban. Akkor még létezett az úgynevezett KMK (közveszélyes munkakerülés) és hová menekülhetett volna egy ennyire extrém figura máshova mint a "képzőre" modellnek.
Itt kapott egy igazolást, hogy alkalmazva van és napi 4-6 óra után annyi pénzt, hogy legyen volt miből festéket venni.
Ha őszinte akarok lenni igen csak magamtól elszállt ifjonc művészpalánta kissé leereszkedően figyeltem ezt a nem mindennapi jelenséget (hisz csak egy modell én meg a diák úrfi).Leesett az állam, már az első napon. Megtette azt amit soha nem gondoltam volna egyetlen modellről, sőt mestertől sem. Belenyúlt a róla készülő képembe, amíg kimentem cigit venni. Mikor visszaértem látom ,hogy ott áll az állványomnál és nem csak úgy kamuból "belefirkál". Éktelen haragra gerjedtem és elkezdtem leordítani a fejét. Amikor megláttam mit csinált meg akadt a levegő aztán csak néztem amint tépi meg kaparja a papírt és sokkal jobb lett az eredmény mint amilyennek szántam eredetileg. Ettől kezdve minden megváltozott már nem modell volt hanem mester nem a szakmai tudásával hanem a gondolkodásmódjával és látásmódjával És el kell ismerni többet tanultam tőle mint Dinesetől. Valahol Ő is hozzájárult ahhoz, hogy elfordultam a festészettől mert megmutatta a saját útját és az számomra nem ijesztő inkább rémítő volt. Ő mindent át akart élni. A Fekete Lyukban meg is ízlelte velünk együtt a "szereket". Mélyrepülései közben járt elmegyógyintézetben is és talán már a pokol bugyraiban. Volt úgy, hogy a rendőrök laposra verték és a műteremben mostuk le róla a vért de semmi és senki nem tudta valójában térdere kényszeríteni.
Nem tudom, hogy és mikor halt meg mert azóta nem találkoztunk, de mégis a barátom volt, egy olyan akivel ha bárhol bármikor találkozunk úgy tudunk beszélgetni tovább mintha öt perce váltunk volna csak el.
Jó utat Jimy és viszlát egy következő leszületésben.
Ezt a tanulmányt akkoriban készítettem róla egy beszélgetésünk kapcsán azt találtam ki, hogy annyira ellenzéki, hogy negatívban festettem meg, így a fotó negatívon lett pozitív. Valamikor a nyáron véletlen találtam rá a képre és megnéztem visszaforgatva. Ilyen lett:
5 comments:
R.I.P.
A sok-sok karikatúra után furcsa volt látni tőled ezt a tanulmányt. Bár nem mindig szívesen mutogatja az ember az ilyesféle emlékeit, de ha van még, én biztatnálak, hogy érdekességként tedd ki őket. Szerintem jó látni, hogy a karikatúrák előtt milyen képeket csináltál.
Sajnos a 90-es évek közepe felé rémesen legatyásodtam és más éghető nem lévén elfűtöttem a két kedvenc székemet és az addigi képeim 90 %-át.
Pár holmi biztos maradt itt, ott mert el is adtam, meg ajándékoztam közülük jó párat. De ha sikerül összekaparnom mégis valamit, kiblogolom.
No, mi még pont ebből az időből ismerjük egymást. :))
Emlékszem, volt, hogy úgy ugrottam fel hozzád, hogy előtte a Nyugatinál vettem egy csirkés szendvicset magamnak – egyet meg neked.
Valójában ez a korszak egy igazi tücsökmese volt. Nyáron a utcai rajzzal ciripeltünk utána pár hónap alatt feléltem az utolsó fillérig. Ez is változott ahogyan a csirkékhez való viszonyom is, de akkoriban mondhatni életet mentett egy-egy szendviccsel felfegyverzett látogatásod.
:)
Post a Comment