2/28/2008

Dr. 5 ker.

Még egy szereplő a Roham-os képregényből, bár csak epizódista de benne van, ha már az ötödik kerületben játszódik a történet és Rogán Antal a polgármester .


Other one Hungarian (mayor) and politician from the comic strip.

2/27/2008

Alonso a Hungaroringen



Hogy ne legyen anniyra egyhangú a sok Magyar politikus itt egy nemzetközi celebrity.
A megfejtés Alonso :-)
Posted by Picasa

Nehéz döntés az örökbefogadásról

Ma kénytelen voltam meghozni életem legpocsékabb döntését. Illetve nem is egyedül hoztam meg hanem közösen a feleségemmel és nem a döntés volt rossz hanem az amiről és ahogyan kényszerültünk dönteni. Az örökbefogadásról van szó. Ugyanis a fiamat örökbe fogadtuk és újra jelentkeztünk örökbefogadásra. Ma felhívtak a TEGYESZ-től, hogy lenne egy kisfiú akit megint nehezen tudnak örökbe adni és ugyan mi vagyunk a kb. 30. - ak a listán de előttünk mindenki visszalépett, mivel a baba kisebb testi hibával született két műtét is vár rá, hogy remélhetőleg egészségesen nőhessen fel. Nemet kellett mondanunk. Nekünk akik azért jelentkeztünk örökbe fogadni, mert segíteni szeretnénk és természetesen olyanon aki rá is szorul. Hát ettől annyira rossz ez a döntés. Meg attól, hogy lelkiismeret furdalást okoz az, hogy valamit tehetnék de ha józanul és őszintén végig gondoljuk akkor be kell látni, hogy most nem tudnánk megadni mindent neki amire szüksége van.

Mintha újra játszaná az élet a jelenetet amikor a fiam miatt telefonáltak, akkor 54 család lépett vissza előttünk, mivel kis testi hibával született (végtaghiány). Akkor sem csecsemőt akartunk örökbe fogadni, mivel a csecsemőknek nem nagyon kell segítség, ha örökbe adhatóak akkor könnyű nekik szülőt találni. De nála nem ez volt a helyzet és így belevágunk, és nem bántuk meg, SŐT!

Most csak az a baj, hogy a fiam 3 éves a lányom 20 hónapos (Ő saját) ezt csak azért írom le, mert nem meddőség vagy ilyesmi probléma vezetett bennünket az örökbefogadás irányába.

Mivel a gyerekek ennyire kicsik még, egyszerűen képtelenség egy csecsemőt most bevállalni, főleg, hogy most vágunk bele némi építkezésbe, hogy felszabadítva és átalakítva a mostani műtermet legyen elég szobánk a gyerekeknek. Remélem találnak neki jó szülőket. És legközelebb már alkalmasak leszünk egy másik rászoruló kicsi fogadására.

Horn Gyula

Gyula Horn (Minister President 1994-1998)
Hi is an actor too in my comic strip.

2/26/2008

Harmadik szereplő

Arpad Goncz (First President of Hungary after the political transformation) in the comic strip.

2/24/2008

Egy portrékarikatúra sorozat részlete

Hamarosan megjelenik a Roham Magazin különszáma melyben közlésre kerül majd a Parlament Csillagromboló c. Kiss Ferenccel közös képregényünk. Ebben több régi és aktuális Magyar politikus és néhány külföldi is szerepel. Mivel ezek az első digitálisan festett portrékarikatúráim így időnként közzéteszek ízelítőt az ehhez készült fejvázlatokból hogy a képregényt történetét azért ne lőjem le.

Az eredeti kép és ahogyan felhasználásra került a képregényben.

The original work and as it looks like in the comic strip.

2/22/2008

Portrékarikatúra.lap

Tegnap elkészült és publikálásra került a  portékarikatúra. lap amit szintén én szerkesztek. Kattanj rá és nézd meg!

Ha van akiről úgy gondolod kimaradt de ott lenne a helye, küld el a linkjét.

Csányit megzsarolták

csanyi(3)
Valóban, úgy látszik mégsem múlt el nyomtalanul a "hosszú bájtok éjszakája". Megzsarolták Csányi Sándort az azon az éjszakán letöltött adatokkal. Valahogy mégsem tudom szívből sajnálni, már csak azért sem, mivel pár nappal azután hívtak fel a Manager Magazintól, hogy nem kérnek tőlem több karikatúrát, miután ez a karikatúrám megjelent a lapban.
Persze arról, hogy "leszóltak" vagy ilyesmi, szó sincs csak valahogy furán egybeesett, ahogy az már velem választások környékén lenni szokott. :-)


2/20/2008

Ne verd a fejed a falba . . .


. . . inkább mássz fel.

Lesi Tamás barátomnak készítettem ezt a logó figurát, de valahogy áthallásos a mai népszavazásos kampányolós időkben.
Posted by Picasa

2/17/2008

Humoristák és parodisták


Tavaszi fárdtság és levertség ellen ajánlom a kabaré műfaj    színe-javát, hátha sugároznak annyi D-vitamint, hogy tavaszig ne fakuljunk teljesen ki.

 

2/12/2008

Thai Massage


Ismét nézegettem kiváló kollégám Békési Joe oldalát, ott is a videókat és a Thai massage címü"darab" juttatta eszembe, hogy ezt az illusztrációmat közzé tegyem. A Submarine c. magazin kiadójának búvárkönyv illusztrációs pályázatára készült, amelyet el is nyertem, de azóta sem lett belőle könyv, mivel szerzője valamelyik távoli szigeten tengődik, és ha nem ír bele elég oldalt akkor csak novella marad, ami mondanom sem kell nem tesz ki önállóan egy könyvet :)

2/07/2008

Euro

Tegnap Angliában felrebbent egy hír Gyurcsány Ferenc távozásáról, melyet a kormányszóvivő azonnal cáfolt. Emiatt mozgásnak indult az euro (mármint az árfolyam).
2002-ben készült a karikatúra .

2/04/2008

Szabó, Haránt, Zsoldos Corporation első közös műve

06

 

Ez a pár oldalas képregény Szabó Jenő forgatókönyve alapján készült, Haránt Artúr színezte és én rajzoltam, magán megrendelésre így csak itt a blogon látható.

Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.