1/29/2009

Ludas hátsó borító

 

SzabóAlbert_resize

Most volt a Holokauszt emléknap. A média nem vitte túlzásba a beszámolókat róla. Az archívumomat rendezgetve akadtam erre a régi, a Ludas számára készült karikatúrámra 96-ból. Ebből is látszik nem mostanában kezdték feltámasztgatni a fasizmust Magyarországon.

Akkoriban a Bajcsy-Zsilinszky úton laktam, nem messze a Bíróságtól ahol kimondták a felmentő ítéletet Albertre és barátaira. Pár nappal a lap megjelnését követően összefutottam velük a lakásom melletti újságosnál, pár rúgással megúsztam a dolgot. Kiderült az újságos az Ő emberük volt.

1/22/2009

Ludas címlapok

Csurka _resize

96- ban valóban majdnem összeálltak kelendő volt akkoriban Giczy meg a szakadós MDF kisebb - nagyobb darabkái.(Jut eszembe a karikatúrán is látszik az MDF -nek egy nagyobb meg egy kisebb darabkája :)

Akkor még Csurka volt a fő mumus, azóta vannak hasonló mumusok többen is és még rosszabbak is ...

1/18/2009

Fagyos idők \ cold times

Demszky
Demszky hócsatára vezeti a pesti népet címmel jelent meg 97-ben a Ludas Matyi címlapján ez a karikatúrám. Manapság inkább már szmogcsatára vezeti.
Sok érdekes már-már eltűntnek hitt dolog kerül elő, amikor az ember rendezgeti az archívumát. Remélem lesznek még meglepetések.
Ami pedig a csatákat illeti, az én kis falumban meg nincsen csata, csak ... hideg
jégcsap_resize
home (8)_resize

1/17/2009

Műterem /my artstudio

 

Végre elkészült. Sőt, már be is költöztem az új műtermembe.

Ebben a diavetítésben a korábbi virágos szélfogó faltól a mostani már beköltözött állapotig végignézhető, hogyan is épült. Köszönet érte Márkosi Zoltán barátom segítségének.

A karácsony előtti hajtás miatt nagyon lemaradtam a blogolással, meg sok egyébbel. Mikor lett volna egy kis időm, magamat utolérni, akkor pedig egy vírus és a láz terített le. Lassan kezdem ezekből is kikeveredni magamat, így gyorsan pótolom majd akiknek megígértem, hogy hamarosan kint lesznek a rajzaikból pár a blogomon. 

Ja azt majdnem el is felejtettem, hogy mindezek közben a költözködés miatt pár napig gépem sem volt, nem, hogy internet így aztán bőven van mentségem a blog eddigi hanyagolására. De mostantól ismét érdemes lesz ide látogatni mert visszatértem :)

Indul a heti 1-2 post szezon egészen nyárig rendszeresen jelentkezem a karikatúráim és tetoválásaim közzétételével.